Programajánló márciusra

Hol? Mi?

 

Társasággal

 

Magyar Ritmusok

Hungarhytm címmel mutatta be első prudukcioját a Presi-dance társulat. Ha a név ismerős, a vezető táncosalapító még inkább az lesz. Vári Bertalan ugyanis az Experidance-ből vált ki, és alakította meg saját táncszínházát, amely ugyancsak a népi elemek  és a modern stílus ötvözetére épül, a Kerekes együttes igényes élő zenéjére komponálva. A bemutatót óriási ovációval fogadta a közönség, biztosan ti sem fogtok csalódni, ha beültök erre a fantasztikus show-ra. Előadások: február 22-től folyamatosan a MOM Színházban.

www.presidance.com

 

 

POP-ART

Különleges kiállítás nyílt az életében sokakat megosztó különc zseni, Andy Warhol életművéből a szegedi Regionális Összművészeti Központban. A tárlaton mintegy negyven műve látható, többek között a Marylin és a Ladies and Gentlemen sorozata is.

Érdemes leruccanni Szegedre, hogy eredetiben is lássátok azokat a képeket, amelyek most olyan trendi pólókon, öveken, sálakon viselni. www.reok.hu

 

 

Borbarangolás

Itt a jó idő, gyerünk ki a szabadba. Ám, hogy ne minden cél nélkül kószáljatok vegyétek az irányt a Balatonn felé, mert bizony az tavasszal is nagyon szép. Ha pedig egy jó programmal is színesítenétek  a kiruccanást, Badacsonyt ajánlom, ahol április végéig minden szombaton más és más pincészet enged betekintést különleges borainak kínálatába, finom falatokkal és muzsikával tarkítva a programot. www.badacsony.com

 

 

 

Barátokkal

 

Diana Budapesten

Noha a walesi hercegnő több, mint tíz éve halott, az iránta való érdeklődés cseppet sem szűnik, ma is az egyik legnépszerűbb híresség a világon. Ez a tárlat 150 személyes tárgyán keresztül enged mélyebb bepillantást különleges életébe. A kiállítás május 3-ig látható a Királyi-Csekonics Rezidencián (1088 Bp., Múzeum u. 17.) www.showtimebudapest.hu

 

 

 

Moccanjatok!

Egy világverseny, ahol nem csak nézők lehettek! Március 6. és 8. között rendezik meg a Ritmikus Gimnasztika Világkupát, amelynek nyitónapján nemcsak szurkolás vár rátok, hanem részt vehettek az ország legnagyobb tornaóráján is – Béres Alexandra vezetésével. A rendezvényen olyan sztárok is fellépnek, mint Keresztes Ildikó, Puskás Péter, Mark, Király Viktor, Fekete Dávid, 4 For Dance, Fool Moon. www.rgszovetseg.hu

 

 

 

Öltésről öltésre

Te mikor kézimunkáztál utoljára? Emlékszel még, milyen volt anyunak, a nagyinak hímezni valamit ajándékba? Nos ezek a hagyományos technikák ma sem mentek ki a divatból, olyannyira, hogy egyesek művészi szintre is emelték a gyakorlását. Az ő alkotásaikat nézhetitek meg az Öltés művészete, illetve az "Ahogy a varrócérna kerüli a gombot" című párhuzamos kiállításon március 22-ig az Iparművészeti Múzeumban. Talán ti is kedvet kaptok! www.imm.hu

 

 

Egyedül

 

Vers mindenkinek

Szereted a költészetet, de keveset olvasol? Vagy éppen most szeretnél elmélyedni a magyar lírában? Akkor megfelelő időt választottál, hiszen idén ünnepeljük Radnóti Miklós születésének századik évfordulóját, melynek tiszteletére, Kamarás Iván és Seres Tamás ötlete alapján összefogtak színészeink, hogy közelebb hozzánk számunkra a költeményeket. Az m1 csatorna MobilVers című sorozatában klasszikus és kortárs költők művei szólalnak meg naponta háromszor, többek között Szabó Győző, Hajdu Steve, Cserhalmi György, Fenyő Iván, Péterfy Bori és Oroszlán Szonja előadásában. A kamerával, valamint sajátságos módon rögzített produkciók az alkotók tervei szerint később interaktív irodalmi tartalomként multimédiás eszközökön is elérhetővé válnak. MobilVers hétköznaponként 17:10-kor, 19:20-kor és 22:40 után az m1 műsorán.

 

 

Virágvasárnap

Itt az ideje, hogy elgondolkozz, mivel ülteted be a kertedet, erkélyedet vagy kis virágládádat. Most mindent megcsodálhatsz és meg is vásárolhatsz a Gardenexpón, amely egyben a Nemzetközi Orchidea és Bromélia Kiállításnak is helyet ad az Arénában március 13. és 15. között. www.gardenexpo.hu

 

 

Pasival

 

 

Pink

Ez az a koncert, amely mindkettőtöknek garantáltan nyújt valamit, azon túl, hogy jó zenét hallgattok. Te elmerülhetsz a harcos Pink szövegeinek értelmezésében, miközben a pasid inkább a dögös énekesnő testét fogja górcső alá venni... A lényeg: tuti jó estétek lesz március 24-én a Budapest Arénéban. www.budapestarena.hu

 

 

Tavaszi zsongás

Ha kitomboltátok magatokat a Pink-koncerten, evezzetek más vizekre. Újra itt a nagyszabású Tavaszi Fesztivál, ahol igényes hangversenyek (Bartók vonósnégyes), meghökkentő előadások (Addams Family orosz módra), operák (Turandot), darabok (Pál utcai fiúk – lengyel változata), kiállítások (Szobor-performance), népzenei koncertek (100 tagú Cigányzenekar) közül válogathattok március 20. és április 5. között. www.btf.hu

 

 

Táncszínház

Nem baj, ha a pasik is tudják, mi jár a fejünkben, hogyan viszonyulunk testünkhöz, érzéseinkhez. Hogy ezt ne direktben kapja, vidd el őt egy amolyan közös nőnapi ünneplésre a Nemzeti Táncszínházba, ahol Hölgyválasz címmel háromnapos táncelőadás-sorozattal köszöntenek minket, különböző módon nyúlva a témához. Érdekes élmény lesz!  www.tancszinhaz.hu