Diákhumor:)
Az orvosi egyetem könyvtára a vizsgaidőszakban tele volt diákokkal. Miközben a helyemet kerestem, láttam, hogy egyik évfolyamtársam az íróasztalra borulva alszik a könyve mellett. Megnéztem, Altatás volt a címe.
Egy festőnő barátom képeit kiállították az egytemen, és a megnyitón egy zongoraművész játszott. Az egyik darab-az avantgárd John Cage szerzeménye-tízperces teljes csendből állt, az előadónak mesteri ügyességgel kellett megérintenie a billentyűket, hogy ne adjanak hangot.
Barátomat elbűvölte a "zene". Hozzám hajolva izgatottan kérdezte: - Tetszik?
- Nem igazán az én ízlésem - vallottam be.- Te szereted?
-Nagyon-áradozott. - Igaz, én már hallottam.
Barátomat elbűvölte a "zene". Hozzám hajolva izgatottan kérdezte: - Tetszik?
- Nem igazán az én ízlésem - vallottam be.- Te szereted?
-Nagyon-áradozott. - Igaz, én már hallottam.
A filozófiavizsgán arról kellett írni, mi a bátorság. A legtöbben példákat soroltunk fel, elméleteket fejtegettünk. Egyik csoporttársam azonban egyetlen szóval intézte el a dolgozatát:
"Ez"
Jelest kapott rá.
Oktatáselméletről szóló előadásán a professzor azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy tekintettel legyünk a kultúrák különbözőségeire. Egy fiatal amerikai hallgatónő, aki az első két előadáson minden gondolatmenetbe belekötött, egyre azt bizonygatta, hogy a kultúrák között csupán öltözködésbeli, nyelvi és táplálkozási különbségek vannak.
Kisvártatva felállt egy közel-keleti hallgató. - Azt mondod, hogy a kultúra, amelyikben felnőttél, nem befolyásolta lényegesen a gondolkodásodat - kezdte. - Jól értettem?
- Pontosan - felelte a lány határozottan.
- Ezek szerint a kettőnk kultúrája között nincs nagy különbség?
- Persze.
A fiú lelkesen elmosolyodott. - Pompás! Szerintem roppant csinos vagy, és mivel még csak két feleségem van, szeretném, ha te lennél a harmadik!
Lányom régimódi kis főiskolára járt, és közben asszisztensként dolgozott egy állatorvosnál. Amikor beiratkozott egy nagy egyetemre, aggódni kezdtem, hogy boldogul majd a rengeteg fickós fiatalember között.
- Sose félts, anyu! - mondta erre. - Akivel csak randevúzom, mindegyiknek megmutatom a macskámat, Raphot. És megemlítem, hogy saját kezüleg heréltem ki.
Sok-sok évi egytemi tanárkodásom után, mikor nyugállományba vonultam, bizony izgatottam vártam az utolsó tanévzárót, ahol én voltam a díszszónok. Mielőtt az esti ünnepély elkezdődött, az egyik végzős hallgatónő a kezembe nyomott egy cédulát.
- Professzor úr, tudjuk, milyen fontos önnek ez a mai este. Kérem, csak közvetlenül a beszéde előtt olvassa ezt el, amit önnek írtunk - mondta a lány.
Azt gondoltam, hogy bátorító és ösztönző szavakat vetettek nekem papírra.
Ahogy kérte, közvetlenül a színpadra lépésem előtt olvastam csak el az üzenetet. Így szólt:
"Kérjük, csak röviden beszéljen! Izgalmas focimeccs kezdődik este 8.30-kor!"
"Ez"
Jelest kapott rá.
Oktatáselméletről szóló előadásán a professzor azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy tekintettel legyünk a kultúrák különbözőségeire. Egy fiatal amerikai hallgatónő, aki az első két előadáson minden gondolatmenetbe belekötött, egyre azt bizonygatta, hogy a kultúrák között csupán öltözködésbeli, nyelvi és táplálkozási különbségek vannak.
Kisvártatva felállt egy közel-keleti hallgató. - Azt mondod, hogy a kultúra, amelyikben felnőttél, nem befolyásolta lényegesen a gondolkodásodat - kezdte. - Jól értettem?
- Pontosan - felelte a lány határozottan.
- Ezek szerint a kettőnk kultúrája között nincs nagy különbség?
- Persze.
A fiú lelkesen elmosolyodott. - Pompás! Szerintem roppant csinos vagy, és mivel még csak két feleségem van, szeretném, ha te lennél a harmadik!
Lányom régimódi kis főiskolára járt, és közben asszisztensként dolgozott egy állatorvosnál. Amikor beiratkozott egy nagy egyetemre, aggódni kezdtem, hogy boldogul majd a rengeteg fickós fiatalember között.
- Sose félts, anyu! - mondta erre. - Akivel csak randevúzom, mindegyiknek megmutatom a macskámat, Raphot. És megemlítem, hogy saját kezüleg heréltem ki.
Sok-sok évi egytemi tanárkodásom után, mikor nyugállományba vonultam, bizony izgatottam vártam az utolsó tanévzárót, ahol én voltam a díszszónok. Mielőtt az esti ünnepély elkezdődött, az egyik végzős hallgatónő a kezembe nyomott egy cédulát.
- Professzor úr, tudjuk, milyen fontos önnek ez a mai este. Kérem, csak közvetlenül a beszéde előtt olvassa ezt el, amit önnek írtunk - mondta a lány.
Azt gondoltam, hogy bátorító és ösztönző szavakat vetettek nekem papírra.
Ahogy kérte, közvetlenül a színpadra lépésem előtt olvastam csak el az üzenetet. Így szólt:
"Kérjük, csak röviden beszéljen! Izgalmas focimeccs kezdődik este 8.30-kor!"
3 komment
