Szavak nélküli beszéd...igenis van ilyen. Amikor ránézel valakire lehet, hogy épp üzen valamit a tekintetével. Amikor tánc közbe a tekinteted a táncpartneredéba fúrodik, és másodpercre pontosan megüzenitek egymásnak a következő lépést, vagy forgást! Figyeld csak meg...!

És ha jól figyelsz megérthetsz bárkit=)

Paulo Coelho : Az alkimista

/részlet/

Arra ébredt, hogy valaki bökdösi. Az újból éledező piactér közepén aludt. Körülnézett és a juhait kereste, mígnem rájött, hogy másik világban van. De szomorúság helyett örömör érzett.

Nem kell már vizet és élelmet keresnie; keresheti a kincset. A zsebe üres, de megvan helyette az életbe vetett hite.

Tegnap este elhatározta, hogy ugyanolyan kalandor lesz belőle, mint akikről a könyvekben szokott olvasni.

Elkezdett sétálni a téren. Az árusok már újra a sátrukat építették; nekiállt segíteni az egyik cukrásznak. A cukrász másképpen mosolygott, mint a többiek: vidám volt és fürge, örült az új munkanapnak.

Mosolya valahogyan emlékeztetett az öregére, az öreg királyéra, akivel találkozott. "Ez a cukrász nem azért pirítja a cukrot, mert utazni akar, vagy el szeretné venni egy kereskedő lányát. Azért pirítja a cukrot, mert szívesen csinálja" - gondolta Santiago, és rájött, hogy az

öreghez hasonlóan ő is felismeri, mikor van valaki Személyes Történetéhez közel, vagy messze tőle. Csupán ránézésre. "Milyen könnyen megy, és mégsem fedeztem föl eddig."

Amikor fölállították a sátrat, a cukrász neki adta az első édességet, ami elkészült. Santiago jóízűen elfogyasztotta, megköszönte, és útjára indult. Kicsivel később az jutott eszébe, hogy azt a sátrat két ember építette, egyikük arabul, másikuk pedig spanyolul beszélt.

És kiválóan megértették egymást.

"Más nyelv is létezik, nemcsak a szavak - gondolta. - Ezt már a juhoknál megismertem, most pedig újból, az embereknél."

Mindig tanul valami újat. Ezek ismerős dolgok, és mégiscsak újak, mivel korábban nem vette észre őket.

És azért nem vette észre őket, mert már hozzájuk volt szokva.

„Ha megfejtem ezt a szavak nélküli beszédet, meg tudom majd fejteni a világot.”

„Minden egy” – emlékezett az öreg szavaira.

Úgy döntött, hogy lassan és gondtalanul végigjárja Tanger kis utcáit: csak így lesz képes észrevenni a jeleket. Ehhez csupán türelem szükséges, de minden pásztornak azt kell megtanulnia legelőször. Ismét rádöbbent, hogy ebben a másmilyen világban ugyanazok a szabályok vezetik őt, mint amilyeneket a juhaitól tanult meg.

„Minden egy” – állította az öreg.