Blogszülinap.:)

Tudjátok milyen nap van ma?

Hát gondolom nem:) Deh végülis érthető...ezt csak azok érthetik

akik az elejétől fogva olvassák ezt a blogot. Egy évvel

ezelőtt...ezen a napon, nyolc óra felé a netet böngészve kerestem

egy joh oldalt, hogy végre valahol én is ki tudjam fejezni

érzéseim, hangulataim... Egy blogra gondoltam... miért is ne?

Sok ezer sőt, több millió embernek van "netes naplója", nekem

miért ne lehetne? Megfogott az ötlet és mindjárt kerestem egy

könnyen kezelhető oldalt. Hát így kerültem ide...Fél kilenc körül

meg is volt az első bejegyzésem...azt hiszem így volt valahogy.:)

Tehát egy éve. Nem nagy idő. Nekem mégis sokat számít. Amikor

elkezdtem írni az első gondolatom az volt, na ez se fog sokáig

tartani. Tipikus jellemzőm ugyanis, hogy mindenbe belekezdek,

deh általában befejezetlenül hagyok mindent. Ez még máig így

van:) Deh ezt valahogy nem untam meg...Persze, hiszen azt

írhattam, olvashattam amit én akartam olvasni, ami nekem

tetszett. Talán ezért tetszett annyira az ötlet is, amikor eszembe

jutott a blogírás. Talán sokakkal ellentétben én nem kürtöltem

szét ismerőseim között, barátaimnak, hogy jaj nézd aztánmajd

meg a blogom...

Nem... én nagyon-nagyon örültem annak, ha valaki magától talált

rá a milliónyi oldal között.

Örültem, mikor valaki megkérdezte, ez a te blogod?

Olvastam...nagyon joh volt ez meg ez...:)És

persze örültem, ha valaki segíteni akart  vagy tanácsolta miről

írjak. És ugyanúgy örültem a kritikáknak...

Nagyon örültem, mikor egyre többen ráakadtatok a blogomra és

a statisztikai értékek jóval az én

reményeim fölött voltak. Hát talán nem minden tetszett, nem

minden érdekelt... és talán néha tényleg

nem volt érdekes. Megpróbáltam mindig érdekes témákról írni,

de sajnos nem mindig volt hangulatom ezekről a 

dolgokról irogatni. Volt, hogy inkább szomorkásabb,

magányosabb bejegyzéseket irogattam, egészítgettem ki.

Sok-sok befejezetlen cikk van,

amik lassan készülnek, de

meglesznek...:) Hát ennyit

akartam kb.. A lényeg, hogy

tényleg köszönöm azoknak akik

rendszeresen olvastak,

kommenteltek, vagy esetleg

segítettek megírni a

bejegyzéseimet. Remélem még

sok-sok ilyen "blogszülinapos"

bejegyzést írhatok nektek!

 

Púszí

Lara.