Én mindig azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...

A csend olyan, mint a sima víz tükre, melyen hullámok keletkeznek és elsimulnak.

 "Csak a csend beszél helyettem, hullajtja feléd őszi titkait. Leckeként futnak eléd napjaim, - mosolyok bújnak benne némán -"

Csupán a csendet hagyja meg nekem. A csend lesz az én Odaátom. ... Velem csupán a csend maradhat, az abszolúttá kiteljesedett csend.