Örökké

Örökké a tied.

Örökké az enyém.

Örökké a miénk.

 "Már az ágyban Hozzád szállnak gondolataim, én Hallhatatlan Kedvesem, itt-ott vidáman, azután ismét szomorúan, várva a sorstól, meghallgat-e bennünket? - Élni csak egészen Veled tudok, vagy sehogy. Igen, elhatároztam, addig bolyongok a távolban, míg csak karjaidba nem repülhetek, nem érezhetem egészen otthon magamat nálad és nem küldhetem lelkemet általad átölelve a szellemek birodalmába. - Igen, fájdalom, ennek így kell lenni - El fogod bírni, annál is inkább, mert ismered irántadvaló hûségemet. A szívem sohasem lesz másé, soha-soha. - Ó, Istenem, miért kell távol lenni attól, akit annyira szeretünk! És mégis életem Bécsben, akárcsak most, nyomorúságos élet - Szerelmed a legboldogabb emberré tesz. - Mostani éveimben volna szükségem némi egyhangúságra, egyformaságra az életben - meg volna-e ez a mi viszonyunk mellett? - Angyal, éppen most értesülök arról, hogy a posta mindennap indul - be kell tehát fejeznem, hogy azonnal megkapd a levelet. Légy nyugodt! Csak létünk nyugodt megítélésével érhetjük el együttélésünk célját. - Légy nyugodt - szeress engem! Ma - tegnap - milyen könnyes vágy utánad - utánad - utánad. Életem - Mindenem! - Isten Veled! - Ó, szeress továbbra is, ne ismerd félre soha leghûbb szívét a Te szeretõ Lajosodnak.

örökké a Tiéd
örökké az enyém
örökké a miénk
L.”

/Beethoven szerelmes levele/