Kellemes tapasztalat...

Egyik barátnőmmel ma voltunk " a városban", mivel tudjátok 20-a, vásár. Gondoltuk felnézünk, miért is ne. Pár perccel indulás előtt kiderült hárman leszünk, még egy barátnőm csatlakozott hozzánk. Hát a vásár most két helyen volt egyszerre, gondoltuk körbejárjuk az egészet. Kicsit gyorsan sikerült megunni mindent, úgyhogy végül a várkertben kötöttünk ki. Elszórakoztunk, jó sokat beszélgettünk. Később benéztünk barátnőmhöz, átnéztünk minden elképzelhető ökörséggel teli oldalt, aztán egy hívás félbeszakított minket. Barátnőm testvére és annak barátja hívta őt, hogy menjen fel hozzájuk. Végül is én is mentem vele, hisz együtt jöttünk, együtt menjünk. Szóval felmentünk a fiúhoz, aki megemlítem tanár...:) de jó fej. Belépünk és mivan?:D Az egész család ott van. Nagyszülők, szülők... o.O Barátnőmet akarta bemutatni a testvére. Hát végül is az a lényeg, hogy nagyon kedvesek voltak és attól eltekintve, hogy szerintem fogalmuk nem volt arról ki a jófene vagyok, mindenkitől kaptam puszit... Nagyon kedvesek voltak, rég nem találkoztam ilyen emberekkel. Sajnos hamar el kellett menniük... Mi ott maradtunk még egy darabig, aztán eljöttünk mi is. 

Megmarad bennem ez a délután:)

Aztán persze este lett és Bella szokásához híven ismét elmerült gondolatai viharos tengerében. Ismeritek a Nightwish-The Islander című számát? Gyönyörű.. már vagy századszorra hallgatom, miközben azon agyalok, mi legyen. Két dolog közül választhatok. Maradok továbbra is a megfontolt, unalmas életemnél, vagy kockáztatok. Összehozom a kettőt, tudom, de vannak néhányan akik megpróbálnak döntésre kényszeríteni. Nem értem az embereket. Biztos mindenki érezte már úgy, hogy kirekesztett, hogy az élet elmegy mellette. Hogy csak állsz és előtted zajlik minden, mégsem tudsz bekapcsólódni. De lehet, hogy én ilyennek születtem. Olyannak, aki a háttérből figyeli az eseményeket, néha felbukkan, hogy aztán mindent felkavarjon és ismét eltűnjön. Emlékeztek még Edwardra? Úgy értem az enyémre. Meséltem, hogy jön felkavar és eltűnik. Azon gondolkozom, nem én csináltam-e ezt helyette. Mivan ha én neki ugyanolyannak tűntem, mint amilyennek én hittem őt. Egyre jobban úgy érzem, hasonlítok rá és ez rossz, hiszen próbálom elfelejteni, hogy a földön van. De hogy lehetne, ha saját magam rá emlékeztet. És tudom ott van még az a megváltozásos dolog. Hogy hamarosan eltűnök és tiszta lappal kezdek. De vajon menni fog-e... Vajon vagyok olyan erős, hogy véghezvigyem, amit akarok? Kéne valami... valami amitől biztos lennék abban, hogy így kell, így szabad. Erről eszembe jut egy kiskori dolog... Emlékeztek a bűbájos boszorkákra? Na hát én is voltam bűbájos boszorka. Hárman voltunk és mindig költöttünk igézeteket. Volt egy olyan, amiben jelet kértünk... Imádtam akkorának lenni és hinni, hogy kapunk jelet, valahonnan fentről...