Savaria Történelmi Karnevál 2009

Hát már csak ma csodálhatjátok a színes programokat és a sok-sok fura ruhába öltözött embert Szombathelyen, az egykori Savariában.

Ez volt a 10. alkalom, hogy Vas megye székhelyén megrendezték a Savaria Karnevált, ami idővel az egyik legnépszerűbb rendezvénnyé fejlődött. A három napig tartó vásár és előadássorozat elkápráztató és felejthetetlen élmény. Szombathely különböző pontjain, különböző csoportok adják elő római-kori öltözetekben pompázva műsorszámukat. Eközben több felvonulás is van, amit tűzzsonglőrök, gólyalábasok és különböző kori ruhákba öltözött emberek forgata tesz színesebbé. Az egyik ilyen a fáklyás felvonulás. Ez este van, mivel ahogy a neve is egyértelművé teszi fáklyákkal vonulnak. A felvonulás sajnos ebben az évben elázott, így nem is teljes létszámban nézhettük a csoportokat. Csak a hagyományőrző, tősgyökeres csoportok és pár vállalkozó szellemű társaság mutatta meg magát.

Sajnos sötét volt és nem sokat látni a képeken, amiket amúgy is videókból vágtam ki, de remélem azért látni a lényeget.

Itt vannak az esti felvonulók ;)

 

 

Bár nem nagyon látszik, a következő képen Mátyás király fekete seregének egy tagja.

 

Gólyalábasok...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő képből tényleg alig látni valamit, de csak példaként... sokan lovakon mentek és ez a ló annyira szép volt :á:DD

 

 

Figyelem ! Tűznyelés következik kivehetetlen képekkel...:D Kommentálom:)

Fáklya alatt tátott száj...

Már kööözeeel...

Félig benn vaaan...

Éééééééééés eltűnik a szájban...

Miután kihúzta a szájából a fáklya még lángolt, de utána gondolt egyet, vissza a szájba és eloltotta :)

 

Volt egy kedves trillás úriember, aki mindenki elé beugrott beköszönni, aki kamerázott... engem se hagyott ki ;)

Akinek volt fegyvere el is sütötte nekünk... Az ágyúról sajnos nem készült felvétel..

És ójaj a sötétben nem tudtam jobb képet csinálni a Római Birodalom fejéről... Ave Caesar! ×)

Az uralkodó annyit füzőtt hozzá, mikor elhaladt mellettünk: "Vegyetek színházjegyet!" =D

 

Hát nagyjából ennyi a felvonulás képekben... rengeteg kor ruházata, fegyverzete megjelent, amit nagyon sajnálom, hogy nem mutathattam meg nektek... Mindenképpen érdemes részt venni ezeken a felvonulásokon.. :)

Szóval a Karnevál számunkra másnap folytatódott. Délelőtt kinéztünk a főtérre és csináltam nektek pár fotót arról, hogy a turisták és Savaria lakói milyen öltözékben jártak a vásárban. Én is szívesen viseltem volna ilyesmiket ;D Jövőre megoldjuk..:)

 

A legkisebbek is beöltöztek...

Persze nappal is vonultak a csapatok egyik helyről a másikra... :) Párat le is kaptam. Szóba elegyedtünk pár eladóval is, akik említették, hogy a római katonák néha "halálra ítélteket" korbácsoltak végig az utcán... :D Megnéztem volna...

Ismét ők közelről...

Na hát ezek nagy arcok voltak:D Nem igazán értettem mit beszélt, mert nem magyarul mondta, de annyit azért értettem, hogy megkérdezte tőlem... Paparazzo?

Hopp... na ki vette be, hogy igazi szobor?:D Az úr élő szoborként szórakoztatta a népet... Élethű

 

Szóval számomra nagyjából ennyi volt a karnevál. Sajnálom, hogy nem tudtam kicsit izgalmasabb képeket készíteni... Voltak játékok és harcok... bemutatók, de sajnos olyan helyeken, ahova belépő kellett, így azokat kihagytuk ;)

Azért remélem kedvet kaptatok, hogy a legközelebbin ti is ott legyetek!