A föld halála nem egy pillanat, ahogy azt sokan sokféleképp már elképzelték. Nem. Évezredek óta tart. Észre sem vesszük, de a végén, csupán egy pillanatnak érezzük majd.

Lassú halál, mintha tűszúrásokkal próbálnánk kivéreztetni egy embert. Mi vagyunk a tű, a föld az áldozat.

A világ végében élünk. Már ezer meg ezer éve elkezdődött. Épp abban a pillanatban, hogy tudatra ébredtünk, megpecsételtük a világ sorsát.

Azóta naponta gyártjuk az elméleteket, hogy és miként ér bennünket a vég. Emelje fel az a kezét, aki örült, hogy 2012-ben mégsem váltunk köddé! És most őszintén.

Nem lett volna egyszerűbb? Mert igen. Ez az, amit az emberiség lát a világvégében. Megkönnyebbülést. Nincs több munka, iskola, számla, bunkó főnök, kegyetlen maffia, gyilkosok és strihelők.

Ki ne örülne ennek? Egy pillanat, minden bűntudat elszáll, mi pedig megszűnünk létezni.

Jó vicc, de mégis mit képzeltek? Ilyen könnyen nem úszhatja meg senki. Mi nyüstöljük, nyúzzuk, darabokra szedjük, kiéheztetjük, méreggel tömjük, ő meg szabadítson meg egy perc alatt minden rossztól? Ugyan már. Ilyen buták is csak mi lehetünk!