A hajnal szeme

A Mata Hari név olyan asszony jelképévé vált, aki női varázsát sikeresen latba vetve csal ki titkokat az ellenségtől háború idején. De valóban kém volt-e az igazi Mata Hari? S ha igen, vajon melyik fél ügynökeként kémkedett?

Nem vagyok francia-mondta a hölgy vádlóinak.- Jogom van hozzá, hogy barátaim legyenek más országokban, még olyanokban is, amelyek hadban állnak Franciaországgal. Én semleges maradtam. Francia tiszt urak, számítok az Önök jó szívére. – Így fejezte be védekezését Mata Hari Párizsban a hadbíróság előtt, 1917. július 24-én. A testület három tagja egy másik terembe vonult vissza ítélet hozatalra. Tíz percen belül már vissza is tértek. A nemzetközi kurtizánra és állítólagos hindu táncosnőre kémkedés miatt golyóáltali halál várt.

A tárgyalóteremig vezető rögös út 41 évvel ezelőtt Leeuwarden északholland városkában amikor egy Adam Zelle nevű kereskedőnek és feleségének a leánya megszületett 1876. augusztus 7-én. A kislány a Margaretha Geertruida kapta a keresztségben. Tizennégy éves korában egy zárdába küldték, hogy a házasságra való felkészülés jegyében elsajátítsa a háztartás művészetét – a hozzá hasonló társadalmi helyzetű fiatal lányok jobbára ilyen neveltetésben részesültek. A szokványos életet azonban nem Margaretha Geertruidának találták ki. Tizenkilencedik születésnapja előtt egy hónappal férjhez ment a nála huszonegy évvel idősebb, skót származású Campbell MacLeod holland katonatiszthez. Végzetes hiba volt.

A fiatal Mrs. MacLeod gyors egymásutánban szült egy fiút és egy leányt, majd 1897-ben a Holland Kelet-Indiákra ment férjével, aki Jáva szigetén lett zászlóaljparancsnok. MacLeod szokása szerint rengeteget ivott, állandóan csalta és gyakorta verte a feleségét – egyszer töltött revolverrel fenyegette meg. Fiuk tragikus, titokzatos körülmények között meghalt; az is felmerült, hogy az egyik szolga mérgezte meg, akivel MacLeod rosszul bánt. Röviddel Hollandiába való visszatérésük után, 1902-ben Margaretha Geertruida elhagyta férjét (négy évvel később váltal el). Leányát rokonok gondjaira bízva az ifjú hölgy elindult Párizs és egy szédületes karrier felé.

Mata Hari megteremtése

Mint Holland tisztfeleség és kétgyermekes anya, Margaretha Geertruida aligha hódíthatta volna meg egy csapásra a túlfinomult francia fővárost. Keletről érkezett egzotikus táncosnőként azonban magára tudta vonni az áhitatott figyelmet. 1905-re már új egyéniséggé formálódott. Sikerült elhitetnie mindenkivel, hogy egy kelet-indiai templomi táncosnő leánya, aki az ő születésekor halt meg. Margaretha azt állította, anyja örökébe lépett, amikor a hindu istennek, Sivának szentelte magát, és kitanulta az őt dicsőítő erotikus rítmusokat. A magas, karcsú, ébenfekete hajú, sötét szemű és enyhén barnás bőrű hölgyről el is lehetett hinni, hogy indiai. A Mata Hari egzotikusan  hangzó nevet adta önmagának , ami azt jelenti: a „Hajnal Szeme”.

Miután Mata Hariként a Musée Guimet keleti gyűjteményének megnyitóján bemutatkozott, sorra aratta sikereit Párizs elegáns szalonjaiban. Felépett Monte Carlo, Berlin, Bécs, Szófia, Milánó és Madrid színházaiban is, úgy tűnt, egész Európa a lábai előtt hever. Bár közönségének zömében férfiakból álló tagjai hivatkozhattak arra, hogy azért nézik meg előadásait, mert a keleti vallásokról többet akarnak megtudni, elsősorban a fiatal érzéki nő vonzotta őket, aki nem röstellt szinte meztelenül megjelenni a közönség előtt.

Nem csoda, ha a csábos táncosnő hódolók garmadáját tudhatta maga körül, akik készséggel és bőkezűen fizettek, nagylelkűen nekik juttatott kegyeiért. Az első világháború kitörésekor, 1914. augusztusában Mata Hari már Európa legjobban fizetett kurtizánja volt. Berlini hódításai közé tartozott például a Német Birodalom koronahercege, a külügymiszter és Brunswick hercege. A hadüzenet napján a rendőrfőkapitány társaságában lovagolt a német főváros utcáin.

Végzetes utazások

1915. végén Mata Hari visszatért Párizsba – egyesek szerint azért, hogy biztonságba helyezze Neuilly-beli villájában lévő ingóságait; mások szerint azért, hogy sebesült orosz szeretőjét ápolja. A látogatás harmadik indoka, a kémkedés, az olasz titkoszsolgálatnak a franciához eljuttatott rejtjeles üzenetében szerepel. A „Mata Hari nevű ünnepelt előadóművésznő... aki azt állítja magáról, hogy olyan titkos hindu táncokat mutat be, amelyek szükségessé teszik a meztelenséget „ figyelmeztetnek az olaszok, „indiai születését megtagadta, és jelenleg németül beszél, enyhe keleti akcentussal”.

Amikor a francia hatóságok letartóztatták, Mata Hari hevesen tiltakozott az ellen, hogy német kém volna, és lellkesen ajánlotta fel titkos ügynöki szolgálatait a franciáknak. Bármilyen furcsa, a franciák elfogadták ajánlatát, és német megszállás alatt álló Belgiumba küldték, hat ottani titkos ügynök nevét tartalmazó listával. Egyiküket nem sokkal ezután a németek elfogták és agyonlőtték – azt mondták, egy  nő árulta be. A franciák mindenesetre máshová irányították Mata Harit: a semleges Spanyolországba. Hollandiából hajón kellett odautaznia.

Az angolok kikötésre kényszerítették a hajót az Anglia déli partainál lévő Falmouthnál, és letartóztatták Mata Harit abban a hiszemben, hogy ő a Clara Bendix nevű német kém. Az angolok azután szabadon engedték, mert sikerült őket meggyőznie, hogy a franciák megbízatását teljesíti. Ámbár foglyul ejtői azt tanácsolták neki, ne vállalja ezt a veszélyes feladatot, mégis habozás nélkül folytatta útját Madridba.

A spanyol fővárosban Mata Hari rövidesen kapcsolatba került a Német Birodalom tengerészeti és katonai attaséival, szolgálatait bőkezűen meg is fizették. Hogy pontosan milyen jellegű szolgálatokat tett a német tiszteknek, az a Mata Harit övező egyik rejtély marad.

Láthatatlan tinta a H-21-esnek

1916. vége felé Berlin azt javaolta a két madridi német attasénak, hogy ne fizessenek olyan sokat a „H-21-es ügynök” által rendelkezésükre bocsátott rutininformációkértł; azt az utasítást kapták, hogy küldjék vissza a hölgyet Párizsba egy olyan 5000 frankról szóló csekkel, melyet majd egy francia baknál válthat be. Az árulkodó üzenetet a francia titkosszolgálat is vette.

Mata Hari 1917.február 12-én érkezett vissza Párizsba, és az Avenue Montaigne-en lévő elegáns Hôtel Plaza-Athénée-ben szállt meg. Másnap letartóztatták, és azzal vádolták, hogy német kettős ügynök. A vádat alátámasztó bizonyíték a németek üzenetében megnevezett bankban beváltható, 5000 frankról szóló csekk és egy olyan anyagot tartalmazó tubus volt, amit láthatalan tintaként azonosítottak – mindkettőt a hotelszobájában foglalták le.

A kihallgatások során a „láthatatlan tintá”-ról Mata Hari azt állította, hogy közönséges fertőtlenítőszer, amit ő fogamzásgátlónak használ. A csekket illetően készséggel elismerte, hogy azt a madridi német attaséktól kapta – de szexuális szolgálataiért, nem pedig kémtevékenységért fizettek neki. A helyzet veszélyességét fel nem mérő Mata Hari számtalan homályos és félreérthető kijelentést tett a két és fél évvel azelőtt kitört háború kezdete óta tett utazásaival kapcsolatban. Európa kedvence, fontos pozícióban lévő urak barátnője egyszer csak a Saint-Lazare börtön 12-es számú cellájában találta magát.

A sivár helyiség előző lakói közé tartoztak egy korábbi francia elnök női gyilkosai, egy neves újságszerkeztő és Margueritte Francillard, akit mint kémet végeztek ki.

A vitatható per

A hónapokon át tartó eredménytelen kihallgatásokat követően, melyek során Mata Hari szilárdan kitartott ártatlansága mellett, 1917. július 24-én tartották meg a hdbírósági tárgyalást. A bírói testület elnöke és két tagja már eleve meg volt győződve bűnösségéről – de az utcán várakozó tömeg továbbra is ártatlannak tekintette Mata Harit és a felmentését remélte.

Igen – vallotta Mata Hari - , látott hadmozdulatokat a Német Birodalomban, Olaszországban és Franciaországban – de csak mint számos csodálója egyikének vagy másikának a vendége.

-         A 30 ezer márka, amit a német külügyminisztertől kapott?

-         Ennyi volt az ára a kegyeimnek. Szeretőim sose kínáltal ennél kevesebbet.

Ami azt az 50 ezer embert illeti, akik a Földközi- tengeren azokon a megtorpedózott francia hajókon pusztultak el, amelyeknek indulási időpontjáról ő szolgáltatott információkat, mi támyasztja alá, hogy köze lett volna a pusztulásukhoz? A feltételezéseket semmi nem bizonyította.

-         Hogy Párizsból a holland diplomáciai futárpostával küldött üzeneteket?

-         Hiszen csak Hollandiában élő lányának írt leveleket.

Bármilyen gyönge lábakon is állt a vád, mindeképpen a bűnösség kimondására lehetett számítani – ez akkor benn volt a levegőben. A francia legfelsőbb parancsnokságnak égető szüksége volt bűnbakra, akit a Szövetségesek németekkel szembeni három éve tartó sikertelenségéért felelőssé tehetnek.

Az ítélethirdetés után

A halálos ítéletet nem hajtották végre azonnal, és a várakozás hónapjai alatt Mata Hari mind nyugtalanabb és reményvesztettebb lett.

Csakis szombat éjjelenként tudott aludni, mivel vasárnap soha nem volt kivégzés. A többi estén azonban mindig azzal a tudattal feküdt le, hogy kora hajnalban kopoghatnak az ajtón és a kivégzőosztag elé szólíthatják.

Ügyvédje tanácsát, hogy arra hivatkozva próbálja elérni a kivégzés elhalasztását, hogy az ő gyermekével viselős, Mata Hari felháborodottan visszautasította.

Inkább abban reménykedett, hogy az utolsó pillanatban kegyelmet kap a francia köztársasági elnöktől, de kérelmét elutasították. Így azután október 15-én kora hajnalban ébresztették a börtönorvostól kért altatóval elősegített álmából. Az ügyész közömbös hangon közölte vele, hogy még aznap reggel fog meghalni.

Megrendezett kivégzés?

A hírére sokat adó negyvenegy éves nő nagy figyelmet fordított külsejére.

Gyöngyszürke ruhát, nagy szalmakalapot vett fel és a legjobb cipőjét viselte. Vállára lazán ráterítette elegáns kabátját. Csak azután volt hajlandó beszállni az autóba, mely a város szélén lévő Château de Vincennes-be vitte, miután a kesztyűjét is felhúzta.

A kivégző osztag Vincennes lőterén várt rá, tizenkét ember sorakozott fel az udvar három oldalán, egy ágaitól és leveleitől megfosztott fával szemben.

Mata Hari határozott léptekkel ment a fához. Elfogadta az elítélteknek járó korty rumot, de nem hagyta, hogy hozzákötözzék a fához és bekössék a szemét – inkább farkasszemet akart nézni kivégzőivel.

Amint a felkelő nap átderengett a hajnali ködön, az őt kísérő pap és az apácák lassan eltávoztak, a kivégzőosztag tagjai pedig parancsnokuk utasítására vártak. A jeladás végre megtörtént. Tizenkét lövés törte meg a csendet, és a „Hajnal Szemé”-nek élettelen teste a földre zuhant.

A későbbiekben bizarr történettel magyarázták az elítélt nő kivégzéskor tanúsított különleges önfegyelmét.

Egy Pierre de Morrisac nevű hűséges és kitartó ifjú csodálója állítólag lefizette a kivégzőosztag tagjait, hogy vaktöltényt tegyenek fegyverükbe.

A kivégzés eszerint éppen olyan színjáték lett volna, mint a kor hallatlanul népszerű operájában, Puccini-Toscájában.

Ám akárcsak az operabéli kivégzés esetében, Morrisac terve is meghiúsult: valódi töltények voltak a puskákban – a gyanútlan áldozat pedig azonnal meghalt.

Hogy igaz-e ez a történet – vagy az, mely szerint Mata Hari a lövés pillanatában szétnyitotta a kabátját, hogy feltárja meztelenségét a katonák előtt, azt ma már képtelenség megállapítani.

De végső soron ez nem is lényeges a legenda szempontjából.

Mindkét mese csak annak a tündöklő legendának a része, mely az életében gyönyörű, egzotikus táncosnőként és vonzó, nagyra becsült kurtizánként híressé lett holland szépséget övezte, aki halhatatlan csupán azért lett, mert mint kémet végezték ki, pedig valószínüleg sosem volt az.

A kép állítólag Mata Hari kivégzésén készült 1917. október 15-én.