József Attila: Virág

Mártinak

Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.

Volt úgy, hogy nem volt füstgyomocska,
de bokros mennyei jel, -
a pokolvihar a virágzást
tőle tanulta el.

Tőle tanulta s fellegszirma
fodrozva, rengve vonult,
s mint jácintporzók, kihajolván
villámival, lenyult.

Szaggatta, tépte gyomocskámat.
Harmatja jégeső,
és megborzongva rája rázta,
ki friss-nedvet leső.

Most virágpora leheletnyi,
és talán meddő korom,
mely, ím, reszketve száll hajadra
és gyászfátyolba von.

Szeresd és viseld lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz,
forró nyaram ő s csendes berkem:
gyomnyi fekete tűz.

1928. máj. jún.

"A tündéreket nem lehet látni. Titokban segítenek
ott, ahol szükség van rájuk...Tündérek csak a mesében vannak, de az emberek is
tudnak tündérek lenni, ha nagyon-nagyon szeretnek valakit"

"... s a tündérek elrejtőznek, amíg az éneküknél hangosabb a természet"

"A tündéreket Is városi busz zötyköli munkába reggel."

..."

"Arcodon üstökös rajzolja lelked szeszélyes moraját."      |" Oly sok embert rejt a szívem, ..."

Szárnyát kitárva elröpült, repítette a vágy. ...               "...a neveddel alszom el."