Annyira furcsa, hogy már csak pár hónap és elmegyek.

Mindig itt éltem. Gyermekkorom óta ragaszkodtam ehhez a helyhez. A városhoz. A faluhoz. A házunkhoz.

De...

Valamiért mégis alig várom, hogy elmehessek. Egy olyan helyre, ahol senki se ismer. Tiszta lappal kezdek.

Hiányozni fog az utca nyugodt csöndje. Az éjjeli séták. Hiányozni fognak a barátaim. Legjobban ők fognak hiányozni.

Pár hónap múlva nem a bolttal szemben lévő kis buszmegállóból szállok fel a tömött buszra, ami mindig késve érkezett. Nem ugyanoda fog vinni... Oda... Oda, ahol a barátaimmal nap mint nap találkozok.

Sőt ők sem lesznek ott. Egyedül leszek. Senki se fog ismerni. Senki nem fog ugratni a hibáimmal. Senki nem fogja feleleveníteni az "ezeréves" hülyeségeinket.

És ott, azon az új helyen, idegenekkel körbevéve már nem ugyanaz lesz...

Mégis annyira elvágyódom innen... vágyódom máshová. Ismeretlen helyekre. Hiszen ezt már ismerem.

Valami újra vágyom.

Egy új helyre. Az életem egy új szakaszába lépek hamarosan...

Hamarosan...