a Low roar  álá Ryan Karazija, minden Izlandi beütésével együtt.

nem is emlékszem, hogy találtam rá, a lényeg, hogy először a nobody else című számot hallottam, és egyből elkapott a sejtelmessége.

Néhány adat a fészbukról: 2010-ben alakult, tagjai Ryan és Logi Guðmundsson, a befolyásolótényező idézem: everything. és természetesen fellelhetőség: Reykjavík, Izland

az életrajzuknál a következő: Moved to Reykjavík, made a record.

Tehát szűkszavú, szűk szövegű, mégis megmozgat valamit az emberben. Egyszerűen belehallgatsz, és ott van az, hogy ez nem az a megszokott; hallani akarom újra.

Egy kis amazon.com sztori:

Tehát a Low roar egy vadiúj projekt a figyelemre méltó dalszerzőtől, Ryan Karazijától, akit annak idején San Fransiscoban, mint a Audrye Sessions énekeseként ismerhettek néhányan. Amerikában a Sony BMG szerződtette őket. A banda kísérletezett, de a kritika igencsak vegyes volt, végül Ryan úgy érezte, ideje újrakezdeni. Kockázatot vállalva, feladott minden, és visszaköltözött Reykjavíkba, ahol végre megtalálta a lábára passzoló üvegcipellőt, és felfedezték tehetségét.

Talán Izland kemény helynek látszik, hosszú telek, sziklás táj, tavaszi áradások, de ezek csak még pozitívabban hatottak Ryan új munkájára. November 1-jén debütált a Low roar első lemeze a Tonequake Recordsnál, ugyanezzel a címmel, amely bevezet minket egy olyan művészetbe, ahol olyan egyszerű gyönyörűséget lehet találni, amit a világon mindenkinek hallania kellene. Sok ezer trónkövetelő van a világban, akik úgy gondolják tudnak ilyen zenét írni, azt hiszik, okosak és bölcsek, de a legtöbbjükben nincs meg a kellő tehetség, a termék unalmas és magamutogató. Ez a fickó más.
A Bright Eyes óta nem hallhattunk ennyire személyes, egyedi stílust.

Csakúgy mint más izlandiak, (Sigur Ros) ő is egyezteti az időtlen szépséget a szívszaggató fájdalommal. A hangja a kulcs, ami az ember szívének húrjain játszik, hasonlóan a királyi kvartetthoz, vagy mint Thom Yorke tette a Numbban, vagy a Street Spiritben.

Ryak szakértője az áramlás megteremtésének, tele felemelkedéssel, amik felépítik a számot, mielőtt a gátakat megnyitja. Az album végére teljesen megváltoznak az érzéseid. Csak egy lobotómia fékezheti meg eme mesteri munka hatását. Az album egy pillanatában sem érzed a zenét fásultnak, inkább intelligens és világos.

Ez a zene hópehely, ami jéghideg és magányosan sodródó, de finom és pillanatnyi célja a tökéletesség megformálása.

A téli hónapokkal együtt az albumon mintha a többi évszak váltakozását is éreznénk. Függetlenül attól, hogy vannak benne jellegzetes népi dallamok (pl. Friends Make Garbage, Good Friends, Take It Out) vagy vonósok és hosszú crescendo, (Tonight, Tonight, Tonight) készség és képesség tűnik ki az egészből. Ami a felszínen egy sivár, melankólikus albumnak tűnik, valami olyasminek a történetébe fordul át, amit talán csak ezen a fellépőn keresztül ismerhetünk meg, aki feltalálta a remekművet, azáltal, hogy egy másik országba költözött, és komoly önvizsgálatra kényszerült. A külső lehetővé tette számára, hogy felfedezzék a belsejét. Végtére is, az egyetlen fontos dolog mélyen bennünk, az a szívünk álláspontja. Ez a felfedezés megmutatja, hogy a jeges, távoli Izland nem olyan sötét és sziklás, ahogy gondolnánk, sőt, az emberek melegszívűebbek, mint gondolnánk. Tehát nem a külső környezet számít, hanem amit mélyebbre ásva találhatsz.

The Recommender

Mindent, amit Ryan Karazija kiad, lehetetlen nem hallgatni.

A korábbi Audrye Sessions frontember Reykjavíkba költözik, beleültetve a saját érzelgős temperamentumát, egy lassan égő, sötét lángba. A számok mindegyik melankólikus, lebilincselő és makacs. MUSZÁJ hallgatni, sokszor!

Theantilaugh

Ha azt követően, hogy meghallgattad a Low roar zenéjét, és nem kapott különleges helyet a szívedben Ryan Karazija zenéje, akkor legjobb, ha csak visszatérsz a Farmvillehez, és fociról és pornóról fantáziálsz, mert akkor biztosan nem voltak még emberek, akiket szerettél és elvesztettél életedben. A dalok mindegyike ámulatba ejtő. Ryan a gyönyörű dallamok kereteként használja a szövegeit, nem habozik a saját líráját használni, hogy megfelelő dalt kreáljon. Thom Yorke a mester ebben: az első szavak még értelmetlenek, aztán a végére az egész világ összeáll. Ryan hasonlóan eléri ezt a hatást.

...

- Adler Bloom --American Pancake