újra találkoztunk. ő úgy tett, mintha nem történt volna semmi az utóbbi két hétben. köszönt, megölelt, de nem csókolt meg. a lakására mentünk ötödmagunkkal. néha hosszú, jelentőségteljes pillantásokat váltottunk. ott izzott minden elfojtott szenvedély a szemünkben. 

éreztem, hogy fájdalmas lesz, ha egyszer ez elszabadul. de nem számítottam a viharra, ami feltámadt bennem az ajkaid nyomában. csak kimentél a szobából, ehhez mellettem kellett elhaladnod. váratlanul megragadtad a combomat és felrántottál ültömből. a vállam az ajtófélfába ütközött, az egyensúlyom egy hajszálon fügött, de te megtartottál. kihúztál a konyhába, majd felém fordultál és a mélyen a szemembe néztél. kezeid a combomra szorultak és elemeltél a földről. magad köré fontad a lábaimat, hátamat az oszlopnak nyomtad. és csókolni kezdtél. beleremegett a gyomrom, a lábam, a hajadat markoló kezem. 

majd ugyanilyen hevesen el is engedtél. visszaültem a kanapéra. kételkedtem benne, hogy tudnék bármi mást is csinálni. 

...

előttem térdeltél, kezeid a vállamat markolták, a mellemet csókoltad. imádtam hallani, ahogy felgyorsul a lélegzésed. végre ott maradtál mellettem. 

lekapcsoltad a villanyt. csak játszottál a csókommal, nem hagytad, hogy igazán megcsókoljalak. megharaptad az ajkam. az orroddal simítottál végig az arcomon. a szemembe néztél a halovány fényben. csak néztél. mélyre. mélyebbre. simogattad az arcom. gyengéden. százszor ugyanúgy. majd megcsókoltál. 

és azt mondtad, nem szabad megszeretnem téged. talán ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást.