Az öt év legnagyobb csalódásaként bátran kijelenthetem, megvilágosodtam. Az előítéletek, a beskatulyázás áldozataként végigszenvedve ezt az időszakot, az utolsó pillanatban kitörni talán nem a legszerencsésebb. De tán az én hibám, hogy ismeretlenek félreismernek? Az órák a kötelességeim, a tanulás a kötelességem, de a megfelelés személyes elvárásoknak az utolsó, amit a kötelességeim közt szeretnék tudni. Az én életem. Azt tanulok, amit szeretnék, arra emlékszem, amit fontosnak tartok. Ha nekem ez elég, nem vágyom többre, tessék megérteni. Az, hogy valaki ez alapján a maga wikipédia-tudományával ítéletet mond rólam, nem fair. Hogy ezzel a közhellyel éljek, nincs joga és egyenesen sértő.

Szóval köszönöm XY tanárnő, de magának kell változnia, nem nekem. Én tisztelettel viseltettem Ön iránt az öt év alatt, de most már csodálkozom, miért. 

Sok szerencsét a jövőben! 

A legnagyobb csalódás...